Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Általános szabályzat

Bevezető:

Aki versenyzőként részt kíván venni a rendezvényen, köteles elfogadni, tudomásul venni a szabályzatban foglaltakat, és igyekszik maradéktalanul megfelelni azoknak! A szabályok nem ismerete nem mentesít azok betartása alól!

Ha olyan probléma adódik, amit a szabályzat nem tárgyal, akkor a csapatkapitány jelzi azt az Admin-nak, vagy egy szervezőnek, és a szervezőség illetve az érintett csapatkapitány(ok) jelenlétében megvitatja azt.

Általános szabályok:

A csapatkapitány a felelős, hogy az emberei betartsák a szabályokat, és a házirendet. Amennyiben egy csapatkapitány, illetve csapattag megszegi a szabályokat, az egész csapat büntetésben részesül.
A PEN-LAN egy offline rendezvény Couter Strike: Source, Call of Duty 2 v1.3 (TDM) módban és Call of Duty 4 v1.7 (Promod SD 2.11 mr_12_knife).

Azok a csapatok melyek megszegik a következő szabályokat, büntetést kapnak. Problémás esetekben az Admin dönthet, hogy a csapatot kitiltják-e a versenyből.

Sértő viselkedés egy Admin, szervező, vagy az ellenfél irányában, az egész LAN ideje alatt büntetést vonhat maga után, melyről az Admin dönt.
A játékok közben a szerverteremben egyes meccsek ki lesznek vetítve projektoron. A felvételt, kivetítést a csapatok nem utasíthatják vissza, a megfigyelőket nem lehet vádolni semmivel, ugyanis a termekből ingázni mérkőzések alatt nem lehet ennek elkerülése érdekében.

A verseny szerkezete:

A verseny Double Elimination rendszerben fog zajlani (Alsó-Felsőágas) melynek menete a következő:

Eligazítás után minden csapat kihúz magának egy ellenfelet. A kihúzott csapattal egy úgynevezett szétlövés meccset játszik, melynek eredménye alapján Felső vagy Alsó ágra kerül (győztesek Felső, vesztesek Alsó). A Felső ágon játszó csapatoknál a mérkőzés győztesei továbbjutnak, a vesztesei pedig lekerülnek az Alsó ágra. Az Alsó ágon küzdő csapatoknál a vesztesek kiesnek a játékból, míg a győztesek a Felső ágról lekerülő csapatokkal játszanak a következő körben.
A játék végén a Felső ág győztese küzd meg az Alsó ág győztesével. A mérkőzéseket az előre meghatározott pályákon kell lejátszani.

Szabályzatok versenyszámonként

Call of Duty 2 szabályzat

Általános:

Minden csapat összes tagja a jelentkezésével elfogadja a szabályzatot. A szabályzat el nem olvasása nem mentesít senkit annak betartása alól. A kupa szervezői fenntartják a jogot a szabályzat menet közbeni módosítására, és bizonyos esetekben a szabályzatban foglaltakat másképp is alkalmazhatják.

A játékosoknak kötelező a verseny végéig ugyanazt a nick nevet használni, mint amivel elkezdték a játékot.

Szerver beállítások:

A meccseket kizárólag a PEN-LAN által indított dedikált (pure) szervereken lehet lejátszani.

A szerverek beállításának felügyelete az Admin felelőssége. Ha egyes beállításokat hibásnak vél a csapatkapitány, akkor az Admin-t azonnal értesítenie kell.

Az Admin-on kívül más spectator nem lehet jelen a szerveren.

A LAN-on játszható pályák:

  • mp_burgundy
  • mp_carentan
  • mp_dawnville
  • mp_matmata
  • mp_toujane
  • mp_trainstation

A meccseken:

  1. A meccs kezdete előtt 5 perccel kötelező a szerveren megjelenni.
  2. A kezdés ideje az az időpont, amely az időrendi táblázatban szerepel, csúszás esetén, a helyszínen tájékoztatva lesz mindenki az új időpontokról.
  3. Ha egy csapat nincs teljes létszámban jelen és erre nincs elfogadható indok a találkozási idő lejártakor, akkor az a csapat elveszti az adott meccset.
  4. Ha egyik csapat sincs a szerveren teljes létszámban jelen, és erre nincs megfelelő indok a találkozási idő lejártakor, akkor mindkettő csapat büntetést kaphat. A büntetésről az Admin dönt.
  5. A meccs szervere előre meghatározott.
  6. Az esetleges viták elkerülése érdekében minden csapattagnak kötelező a körök végén egy screenshot-ot készítenie (F12), illetve az egész meccs alatt demo-t vennie (konzolba: /record demoneve). Az a csapat, ahol valaki kérésére nem tudja felmutatni a meccsről készített demo-t és screenshotot, automatikusan elveszti a meccset. A demo neve mindig legyen egyszerű, lényeg, hogy a kívánt meccshez tartozó demo-kat könnyű legyen megtalálni.
  7. Ha egy játékost, vagy csapatot szabálysértésen érnek, akkor a helyzettől függően büntetést kap a csapat. Ha másodszor is büntetést kapnak, akkor a csapatot kizárhatják a versenyből. Az Admin dönthet erről, és a döntést nagyrész a meccs után leadott demók befolyásolják.
  8. Csapatonként csak egy mesterlövész puska és egy shotgun engedélyezett.
  9. A meccseket 4 a 4 ellen játsszák. Ha mégis négynél kevesebben jelennek meg egy csapatból, akkor az a csapat veszít, ha az Admin mérlegelés után másképp nem dönt.
  10. Minden meccset egy mapon játszanak le 15-15 perccel mind az Axis, mind az Allies oldalán. A kezdő oldalt bash körrel kell eldönteni!
  11. Játék közben csak és kizárólag a csapatkapitány használhatja a játékon belüli közös chat-et.
  12. Az aktuális meccs után a csapatok pontjait egyeztetni kell. A játék lejátszása után 15 percen belül lehet csak megóvni a meccset, melyet a csapatkapitány jelezhet az Admin-oknak! Az óvási díj csapatonként 200Ft. Amennyiben az ellenfél mégsem csalt, akkor az óvási díjat nem kapja vissza az óvó csapat. Amennyiben az óvás helytálló, és az Admin illetve a szervezők is annak ítélték, a pénzt az óvó csapat visszakapja, s az ellenfél büntetésben részesül!
  13. A bírság alapú meccsvesztés (automatikus vesztés) minden map-ra vonatkozik, és ilyenkor 400-0 íródik be mint pontszám, annak a terhére akit a bírság súlyt (játékosonként 100-100 frag pont).
  14. A meccsre időben meg nem jelenés egyenlő az automatikus vesztéssel.
  15. Ha egy csapat két meccsét vesztette el a 9. pontban foglalt módon, akkor a csapatot kizárják a LAN-ról.
  16. Ha egy csapat elhagyja a LAN-t úgy, hogy lenne még meccse, akkor ezeket a meccseket automatikusan elvesztik, és a csapat eddigi meccseit számítják bele a pontszámukba.
  17. Ha egy csapat elhagyja a LAN-t miután továbbjutott a csoportból a kieséses rendszerbe, akkor az a csapat veszi át a helyét, aki a ranglétrán alatta van.
  18. Ha egy játékosnak a játék alatt technikai gondja adódik, és nem tud visszatérni a szerverre, akkor a csapatnak van lehetősége időt kérni, amíg a technikai problémát elhárítják, amennyiben ez huzamosabb ideig tart a klán lejátszhatja a meccset 3 fővel.
  19. A csapatok "frag"-jei száma alapján kapják a pontot, azaz egy "frag" egy pont.
  20. Ha két csapatnak ugyanannyi pontja van, hosszabbításra kerül sor. 5 perces hosszabbítás alatt kell több pontot szerezni, mint a másik csapat. Ha nem sikerül kiegyezni, a hosszabbításban melyik csapat legyen Axis és melyik Allies, bash-al kell eldönteni.
  21. Egy csapatnak egy meccs alatt maximálisan 5 perc időkérése van. Ezt kikérheti bármikor, de egy meccs alatt maximum kétszer szakíthatják meg így a játékot. Az Admin méri az időt. Másik pálya idejét nem lehet áthozni, tehát 1 map = 5 perc szünet/csapat.
  22. Ha a meccs közben kifagy egy játékos, akkor a csapat kérhet szünetet. A mapot újra kell indítani és feljegyezni az eredményt, majd folytatni kell újra az adott eredménytől kezdődően a játékot.
  23. Az újra csatlakozó játékosnak kötelező újból demo-t vennie, ugyanazon a névvel, csak a végére egy "_2"-t tanácsos még írni, hogy meg lehessen különböztetni az első demo-tól.
  24. A játékos csere (nem technikai okokból) kizárólag félidőben, tehát térfélváltásnál van engedélyezve.
  25. Ha a szerver játék alatt meghibásodik, és mindez a pálya első körében történt, abban az esetben a szervert újra kell indítani, és a játszmát elölről kell kezdeni. Ha a térfélcsere után (2. kör) történt a meghibásodás, úgy az első kör eredményei számítanak, de a második kört újra kell játszani.
  26. A meccs után az eredményeket a két csapatkapitány viszi el az Admin-nak.

A csalásokról:

  1. A LAN kezdete előtt mindenki köteles "tiszta" Call of Duty 2-t telepíteni a számítógépére, és rá az 1.3-mas patch-t.
  2. A custom (alapbeállítástól eltérő) modellek, skinek, hangok, textúrák, HUD-ok, nyelvek, modok használata nem engedélyezett!
  3. Csalni a LAN-on természetesen TILOS! Csalásnak minősül: aim, wallhack, scriptek, klikkelő stb.
  4. Azok a programok, amelyek közvetlenül nincsenek kapcsolatban a Call of Duty 2-vel, valamint azzal párhuzamosan, egy időben futnak, mind használhatóak.
  5. Tilos a játékban található bugokkal visszaélni, illetve azokat a csapat előnyére felhasználni.
  6. Tilos bármilyen olyan program, vagy állomány használata, amely az eredeti programot módosíthatja, megváltoztatja, funkciójából elvesz, vagy hozzáad.
  7. A program eredeti állományainak, vagy funkcióinak módosítása (pl. modok alkalmazása) úgyszintén tilos. Ezen kívül bármely olyan program használata, amely a játékosnak bármilyen előnyt biztosít az ellenfelei szemben, szigorú büntetést von maga után.
  8. A játékosok kihasználhatják a magaslatokat, hogy a falak fölött átlőjenek.
  9. A játékosok csak azokat a helyeket használhatják, ahova kizárólag önerejükből képesek eljutni.
  10. Mivel mindig vannak kérdéses dolgok, ezért feltüntetünk néhány szabálytalanságot:
    • Tilos a mapról kiugrani, illetve textúrák alá kúszni!
    • Tilos az un. clipping hibákat kihasználni, azaz tilos átnézni a falakon!
    • Tilos a hullákba befeküdni, hogy az ellenfél ne vegyen észre, azaz tilos a hullabug!
    • Tilos az r_picmip kódsor értékét default-ról megváltoztatni!
    • Tilos az r_intensity kódsor értékét default-ról megváltoztatni!

A szabályzat letölthető itt:

https://www.penlan.hu/content/files/pen_cod2_szabalyzat.pdf

Call of Duty 4 szabályzat

Általános:

Minden csapat összes tagja a jelentkezésével elfogadja a szabályzatot. A szabályzat el nem olvasása nem mentesít senkit annak betartása alól. A LAN szervezői fenntartják a jogot a szabályzat menet közbeni módosítására, és bizonyos esetekben a szabályzatban foglaltakat másképp is alkalmazhatják.

A játékosoknak kötelező a verseny végéig ugyanazt a nick nevet használni, mint amivel elkezdték a játékot.

Szerver beállítások:

A meccseket kizárólag a PEN-LAN által indított dedikált (pure) szervereken lehet lejátszani.
A szerverek beállításának felügyelete az Admin felelőssége. Ha egyes beállításokat hibásnak vél a csapatkapitány, akkor az Admin-t azonnal értesítenie kell.
Az Admin-on kívül más spectator nem lehet jelen a szerveren.

A LAN Call of Duty 4 szervereink a következő beállítások vannak érvényben:

  • scr_sd_bombtimer "45"
  • scr_sd_planttime "5"
  • scr_sd_defusetime "7"
  • scr_sd_multibomb "0"
  • scr_sd_numlives "1"
  • scr_sd_timelimit "2"

A szervereken a legfrissebb PunkBuster verzió, legfrissebb patch (v1.7), és a legfrissebb Promod (v2.11) fut. MaxRate: 25000, MaxFPS: 250

A LAN-on játszható pályák:

  • mp_backlot
  • mp_citystreets
  • mp_crash
  • mp_crossfire
  • mp_strike

A meccseken:

  1. A meccseken részt vehet shoutcaster modban az admin is.
  2. Az egész mérkőzés ideje alatt tilos bármelyik játékost sértegetni, megjegyzéseket tenni (low, noob és társai). A chaten tilos oda nem illő trágár, csúnya szavakat használni, az admin döntését esetlegesen kritizálni.
  3. Minden játékos kötelező minden mérkőzés alkalmával demót venni, amennyiben ez nem történik meg az adott csapatot kizárjuk a versenyről.
  4. A csapatok a mérkőzéseket előre meghatározott pályákon játsszák, azt, hogy melyik térfélen kezdenek, azt egy késkörrel döntik el. A késelés győztes csapata választja ki a neki megfelelő side-ot. A Promod 2.11-es verziója lehetőséget biztosít a késkör beállítására, így senki nem tud majd lőni, gránátot dobni, senkit nem ér atrocitás.
  5. A küzdelem BO1-ban zajlik. Amelyik csapat előbb eléri, a 13 nyert kört az nyeri meg a mapot. A meccsek MR12-ben zajlanak (12-12 kör mindkét térfélen). Amennyiben az eredmény döntetlen lesz, abban az esetben hosszabbítással MR3 módban dől el.
  6. Amennyiben egy csapattag meccs közben kifagy, automatikusan lehet 5 perc timeout-ot (időt) kérni. Egy meccsen egy csapat maximum kétszer kérhet időt.
  7. Amennyiben meccs közben egy csapatnak nem sikerül pótolni a kifagyott, eltávozott játékosokat, kénytelenek csökkentett létszámban tovább játszani.
  8. A meccsek után a csapatok leadják a mérkőzés eredményét az aktuális terem adminjának, ellentmondás esetén screenshottal, vagy demoval kell alátámasztani az eredményt.
  9. A csapatoknak lehetőség van reklamálására, azonban reklamálás csak megfelelő bizonyítékok nyújtása ellenében fogadható el. Az óvási díj csapatonként 200Ft. Amennyiben az ellenfél mégsem csalt, akkor az óvási díjat nem kapja vissza az óvó csapat. Amennyiben az óvás helytálló, és az Admin illetve a szervezők is annak ítélték, a pénzt az óvó csapat visszakapja, s az ellenfél büntetésben részesül!

A csalásokról:

  1. Tilos a játék hibáit a csapat előnyére felhasználni, bugolni, hackelni, bounce jumpolni, vstr parancsokat használni.
  2. Tilos bármilyen olyan program, vagy állomány használata, amely az eredeti Call of Duty programot módosítja, megváltoztatja, funkciójából elvesz, vagy hozzáad.
  3. A program eredeti állományainak, vagy funkcióinak módosítása (modok alkalmazása) úgyszintén, függetlenül attól, hogy ezek mire használhatóak. Bármely ilyen állomány használata automatikus meccsvesztést, továbbá a versenyből kirúgást és eltiltást is vonzhat maga után. A játék config fájljai ez alól kivételt képeznek, természetesen a megfelelő kereteken belül.
  4. A LAN-on a textúrák módosítása is csalásnak minősül, a büntetést ezekért a módosítástól függően szabjuk ki. A LAN idejére kéretik visszaállítani az eredeti iwd-ket!

A szabályzat letölthető itt:

https://www.penlan.hu/content/files/pen_cod4_szabalyzat.pdf

Counter Strike: Source szabályzat

Általános:

Minden csapat összes tagja a jelentkezésével elfogadja a szabályzatot. A szabályzat el nem olvasása nem mentesít senkit annak betartása alól. A LAN szervezői fenntartják a jogot a szabályzat menet közbeni módosítására, és bizonyos esetekben a szabályzatban foglaltakat másképp is alkalmazhatják.

A játékosoknak kötelező a verseny végéig ugyanazt a nick nevet használni, mint amivel elkezdték a játékot.

A LAN kezdete előtt köteles mindenki "tiszta" Counter-Strike Source-ot telepíteni a számítógépére! Ez a ...\SteamApps\Felhasználónév\counter-strike source mappa átnevezését, vagy törlését és a játék Steam menüből való indítását jelenti. Ha a játékos nem tudja ezt megcsinálni, a verseny kezdete előtt szóljon egy ADMIN-nak.

A rendezvényen tilos bármiféle cheat-et használni! (AIM, Wallhack, Config parancsok módosítása pl. interp; rate) Ellenkező esetben a játékost a verseny azonnali befejezésére szólítjuk fel.

Ventrilo, TeamSpeak és Mumble programok használata engedélyezett.

A LAN-on játszható pályák:

  • de_cbble
  • de_dust2
  • de_nuke
  • de_inferno
  • de_train

A meccseken:

  1. A játékosok kötelesek a meccs kezdete előtt 5 perccel elfoglalni helyüket (warmup), versenyre kész állapotban. (configolás, beállítások, hogy a meccset időben el lehessen kezdeni) Késés/késleltetés nem elfogadható, a meccsek időben kezdődnek, a meg nem jelent csapatok elvesztik a meccset 20:0-ra!
  2. A játékban két, egyenként négyfős csapat vesz részt. Minden csapatban van egy kijelölt személy, a csapatkapitány.
  3. Bármilyen felmerülő probléma esetén CSAK a csapatkapitány léphet kapcsolatba a szervezőkkel, ADMIN-okkal.
  4. Egy meccs (war) 2x10 körből áll egy adott pályán.
  5. Egy kör maximum 2 per és 30 másodpercig tart.
  6. Az aktuális meccs után, csak a meccsek közötti szünetben (10 percen belül) lehet óvást benyújtani.
  7. Bármiféle pályahiba, játékhiba (bug) kihasználása tilos!
  8. War közben csak és kizárólag a csapatkapitány használhatja a játékon belüli közös chat-et.
  9. Abban a pillanatban amikor egy játékos meghal a játékban, nem beszélhet, semmilyen információt nem közölhet a játékostársaival, ennek megszegése először figyelmeztetést von maga után, következő esetben a meccs elvesztését.
  10. Ennek megszegése két kör elveszítését jelenti.
  11. Bármilyen szerveroldali technikai hiba esetén: újra kell kezdeni az egész mérkőzést.
  12. Szándékos, játékos oldali kilépés esetén, a csapat elveszti az adott wart! Játékos oldali technikai hiba esetén az adott csapat csapatkapitánya pause-olhatja, következő kör elején a "freeze-time" ideje alatt a játékot, ha ő esik ki, akkor a csapatból egy valaki teheti meg ezt. A pause ideje maximális 3 perc lehet. Kör közben szigorúan tilos pause-olni, ellenkező esetben azonnali "default win" az ellenfélnek. A warok végén print screent kell készíteni (F5) az összesítő statisztikákról, melyet a megadott szerverre kötelező feltölteni!

A szabályzat letölthető itt:

https://www.penlan.hu/content/files/pen_source_szabalyzat.pdf



Szavazás

Közösség